Itt az oldal eleje
SzIG | Cikkek, beszámolók

Városi Természettudományi Verseny – 2019

Csapataink a díjakkal
Csapataink a díjakkal

Beszámoló a versenyről

Iskolánk a 8. E osztály két csapatával vett részt a Dunaújvárosi SzC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája által nyolcadikosok számára rendezett komplex természettudományi vetélkedőn. A versenyen városi és város környéki iskolák vettek részt. A csapatoknak előzetes feladatokkal is kellett készülni, melyekben természettudományos témakörben mutattak be jelenségeket, kísérleteket. A mi csapataink a Cartesius-búvár működését, illetve érdekes „lufis” kísérleteket mutattak be. A helyszínen az előzetes feladatok bemutatása után matematika, fizika, biológia, kémia és földrajz tárgyakból készült feladatokat oldottak meg a versenyzők. A szoros versenyben sikerült elhozni az első és a második helyezést is.

Az I. helyezett csapat

Az I. helyezett csapat
Urbán Panka, Milek Bálint Roland, Gál Benedek Marcell

Felkészítő tanárok: Müllerné Ódor Marianna és Boldis Szandra

A II. helyezett csapat

A II. helyezett csapat
Vári Gergely Péter, Nagy Gábor, Járai Marcell

Felkészítő tanárok: Szabó János és Pocsai Mária Andrea

Gratulálunk!