Itt az oldal eleje
SzIG | Cikkek, beszámolók

Határtalanul – a 10. A osztály kirándulása 2019. szeptemberében

Csoportkép a Mátyás-szobornál

Szent László nyomában jártunk

A 10. A osztály 2019. szeptember 26-29. között járt Erdélyben.

Hosszú út után megérkeztünk végre a határállomásra, Biharkeresztesre, és elkezdődött a valódi kirándulás. Nagyváradon találkoztunk a „honismereti vezetőnkkel”, majd vele együtt ismerkedtünk a várossal. A nap még nem ért véget, mentünk tovább Mezőtelegdre, ahol a középkori gótikus templomot ismertük meg a tiszteletes úr vezetésével. Innen már szakadó esőben indultunk tovább, s Csucsát elhagyva (ahol már nem találtuk nyitva a kastélyt), Körösfőre igyekeztünk. Mire odaértünk, már az eső is elállt, és egy kellemes sétával a templomot kerestük fel, és még egy kis idő is maradt a kirakodó vásárban. Innen már csak a szállásra mentünk, Magyarlónára, ahol két éjszakát töltöttünk.

Másnap, 27-én először a tordaszentlászlói tájházban ismerkedtünk a környék népművészetével és szokásaival. Az idő is egyre jobb lett, így indulhattunk a tordai sóbányába. Tordán ezután már vártak bennünket a Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjai. Ők is 10. évfolyamba járnak, és humán-reál tagozatra, mint mi. Eztán következhetett Kolozsvár.

Az esti pihenés után a 3. napon (28-án) egy túrával kezdtünk a Tordai-hasadékban. Az idő remek volt, így könnyedén járható volt az út. Innen már nem messze volt Torockó. A tájház megtekintése után a Dévai Szent Ferenc Alapítvány itteni házát látogattuk meg. A visszaúton el is határoztuk, hogy gyűjtést szervezünk számukra. Ezután következett Nagyenyed a kollégiummal, majd Gyulafehérvár. A harmadik nap végén Alvincen aludtunk, s másnap az utolsó látnivalók következtek: Vajdahunyad és Déva vára, majd Arad. Arad után sietnünk kellett, hiszen még nagyon hosszú út állt előttünk.

A diákok véleményeiből:

  • Nem csalódtam Erdélyben, egyszerűen imádtam. Jó volt a kaja, kedvesek voltak a vendéglátóink. Nagyon szép volt ez a 4 nap. Mehetnénk jövőre is. A hangulat is jó volt.
  • Az erdélyi utazásunk során nemcsak hazánk történelmi múltjával ismerkedtünk meg, hanem rengeteg élményben volt részünk.
  • Nekem legjobban: a sóbánya tetszett / nekem Vajdahunyad vára a csodaszép tornyaival / nekem a hasadék Torda mellett / nekem a nagyváradi Székesegyház / nekem Kolozsvár / szépek voltak a templomok, de néha sok volt.
  • A túrák során a közösség összekovácsolódott. Az osztálynak jót tett ez a pár nap.
  • Összességében egy izgalmas kiránduláson vehettem részt. A látnivalók mind káprázatosak voltak. Jó érzés volt együtt lenni az osztállyal. Az utolsó napra kicsit elfáradtunk. Azzal is érdekes és szomorú volt szembesülni, hogy az erdélyi magyarság hogyan él.
/