Itt az oldal eleje
SzIG | Cikkek, beszámolók

„Gloria Victis” verseny – 2019. október

A Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei történelmi vetélkedő témája idén II. Rákóczi Ferenc élete és kora volt. Az első fordulóból 3 csapatunk jutott be a legjobb 60 közé a középdöntőbe, amit október 22-én Budapesten rendeztek, majd onnan 2 csapatunk bekerült a másnapi döntőbe, ahol már csak 10-en versenyeztek a végső helyezésekért.

Komlósi Gréta, Urbán Soma és Radócz László, akik Hutvágnerné Róth Éva tanítványai a 6., Keszi Kincső, Szenczi Alexa és Rácz Noémi, akik Kovács Mira tanítványai a 9. helyen végeztek.

Sümegi Lili, Pakai Boglárka és Ba Dominik (Hutvágnerné Róth Éva tanítványai) 28. lett.

A 3 csapat tagjai nemcsak a versenyen vehettek részt, hanem a Rákóczi Szövetségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésein is. Ennek keretében 22-én részesei lehettek a Műegyetemtől a Bem térre tartó fáklyás felvonulásnak és azt követően az Ismerős Arcok, majd este a Bagossy Brothers Company koncertjének is.

Csoportkép Budapesten
Csoportkép iskolánk aulájában